Ez a con is eljött...
Nem tudom igazából így vasárnap este még szavakba önteni hogy mit is érzek. Voltak jó pillanatok és kevésbé jók is.
Képes beszámoló majd valószínűleg hétfőn várható, addigra kommunikál majd a gépem meg a telefonom, ugye elhagytam a fényképezőgépem meg az át töltő usb-transzportot... vagy mi a bigyót és maradt a telefonom.
Szóval most inkább az érzéseimről benyomásaimról lesz szó.
Most Conra úgy mentem hogy elvileg lett volna jegyem előre, sajnos nem jött össze a varázslat, így egy ismerőssel hosszas telefonos egyeztetések és ide oda telefonálások közepette sikerült lebeszélni hogy megveszi nekem a jegyemet és utána bejutok és kifizetem neki. Hát ez szépen hangzik. A bejutás kicsit macerásabb volt mint szerettem volna. Nem bántam mert a ruhám jó lett, és élvezet volt hordani, sajnos nap végére már alig álltam a lábamon mert facipőtalp és minden kényelme. De végre bent voltam lepakoltam és mehetett a móka mára (szombatra) rengeteg képet sikerült készítenem (a minőséget hagyjuk).
Nap végére sikerült kommunikálnom is pár ismerőssel. Este kiderült kinél hogyan hol mentem el. De nem bántam végre levehettem a cipőt.
Vasárnap már kicsit kisebb lelkesedéssel indultam neki a napnak, be volt borulva hideg és nyálkás idő volt. Valamint egy hatalmas táska húzta a vállamat. Benne sok-sok... felesleges... szükséges... még nem tudtam eldönteni dologgal.
Sikerült a kettes kapunál bejutnom és segítenem kipakolni a pultot, zászlót állítani, sminkes cuccal besegíteni, és kiraktam egy nagyon nehéz fakockás logikai játékot, bevallom nem egyedül csináltam, két srác segített még, de sikerült kiraktuk, és nyertem egy Tribblit! Annyira aranyos kicsi szőrös valami csoda. Ezek után még mindig civilben sikerült lefotóznom pár embert és engem is lefényképeztek párszor (legtöbbször azokkal akiknek segítettem (^.^) ) Mentem rajzversenyre. Nagyon aranyosat rajzoltam legalábbis az asztalnál ahova vissza tértem ott nagyon örültek neki.
Alig melegedett be a dolog össze kellett pakolnom és elhagyni a menedékemet, mert akivel mentem elment, és nem hagyhattam ott a csomagomat. Szóval utazó társkára fel. Cipeltem magammal innentől kezdve.
Végül felvettem egy régebbi CP-m Kurotabout mert vissza kaptam a parókámat amit Móni kifésült kimosott, gyönyörű volt a képen, de mikor kiszedtük a zacskóból még gubancosabb volt mint mikor oda adtam neki. Szegény Móni majdnem sírva fakadt, velem egyetemben... Nem volt egy olcsó paresz... és így viselkedni tőle nem vártam volna (mármint a parókától)
Lőttünk pár közös képet.. végül elkámpicsorodásomban vissza öltöztem a szombati ruhámban, az valahogy úgy sikerült ahogy akartam. és még a parókát is tartotta a lakk (ezzel viszont 4re nőtt a kimosandó parókák száma)
Sikerült össze futnom még pár ismerőssel és jót beszélgettünk készült még pár közös kép és legvégül fogtam egy olyan ismerőst aki hajlandó volt velem maradni. Beszélgettünk és hallgattunk megértve a másikat, sétálgattunk és néha lefényképezett akikkel sikerült össze futnom még.
Tengtünk lengtünk Daleronnal, és egyszer csak
amikor kijöttem a D csarnok kapuján rájöttem, hogy megöregedtem, egyszerűen elfáradtam, belegondoltam egy pillanatra miért is csinálom még ezt? Miért készülök ennyire? Miért hajtok? Miért kapok idegbajt? Miért nem mondom azt, hogy akkor inkább felveszek egy régebbit?
Aztán néztem egy csoport ifjú titánt... pontosabban Atak on Titan-os harcost, és rájöttem hogy pont ezért akarok jobb és jobb és más és más ruhákat készíteni mert volt köztük két leányzó aki nagyon örült annak hogy Sebastyant cosplayeltem. Aztán össze futottam másokkal is és beszélgettünk pár kedves szót és a nap fénypontja megint:
Össze futottam Elfunnyval és Senpaial is, végig taperoltam az egész cuccukat, annyira tetszettek XD Meg is lepődtek, de ha egyszer jó volt (^.^) nekem vitte a pálmát!
Nevettünk és fényképezkedtünk, és olyan jó volt látni őket, és megint begörcsölt az arcom attól, hogy Elfunnyval beszélgettünk arról az ominózus fotózásról amiről a képeket már egy ideje hozom XD
Aztán megint össze szedtem Daleront és pihentünk kicsit végül megkérdeztem, hogy van e kedve velem maradni. Rá bólintott. Elkezdték kihajtani a népet a D csarnokból majd tovább a Fogadó felé, végül eljöttünk a K épület előtt és elköszöngettünk és fényképezkedtünk, aztán csak autóba ültünk lekerült vállamról a nehéz táska, Daleron elkerült addig amíg jólesett neki, és mi is haza vergődtünk.
A lakás egy csatatér... nincs kedvem össze pakolni.
Holnap iskola.
Vegyes érzelmekkel zárom soraimat. Ez a con valahogy édes-keserűre sikerült. Voltak benne jó pillanatok is és voltak benne kevésbé kellemesek is.
Szeretnék a jóra emlékezni... és arra is fogok!
Igen is jól éreztem magam mindannak ellenére, hogy egy idő után egyedül éreztem magam, meg egyedül maradtam.
Sok olyan emberrel találkoztam akikre nem számítottam és jólesett kedves szavuk vagy ölelésük. Remélem a képek egy része vissza adja majd a kellemes élményem.
Most pedig irány harány, lemosni ezt a sok izzadságot és lábfájást és sminket... a smink... na az egy külön sztori XD
Még ide fér:
Szóval smink:
Reggel sötétben sminkeltem ki magam fogalmam sincs hogy sikerült, mint sikerült. nem is voltam természetes fényen sokáig így valószínűleg az első pár képemen szörnyen nézek ki. Aztán találkoztam olyannal, aki rendesen megmondta hogy szörnyű a kinézetem. és találkoztam Emmával is akinél szerencsére volt arcfesték szóval gyorsban levakoltuk a fejem (^^) Onnantól kezdve már valószínűleg kellően hoztam a formám... mert azért jobb volt a rétegnyi púder után bőrbarát arcfesték alatt lenni. Emma a sminkes megmentőmmé avanzsálódott. (Lehet kövi conra ő fog kivakolni? =P , majd meglássuk XD )
Most már tényleg zárom soraimat!
Tribblire fel! (olyan cuki most is itt simizem, képet majd mutatok)
Ace
2015. október 18., vasárnap
2015. augusztus 17., hétfő
Gimp csapó kettő
Mert a mai nap nem telhet el még egy kis Gipezés nélkül...
Nem tetszett az előző kép... szóval neki álltam és készítettem egy jobbat.
Hogy szebb okosabb jobb lett e nem tudom mondjátok meg Ti (^.^)
Szóval itten van a csapó kettő
Pofásabb már... csak nem lett kocka alakú arra még nem jöttem rá hogy tudom megoldani... de maaaajd idővel az is jönni fog.. ez így marad XD
A karakterek leírása ugyan az mint előzőleg de azért jó felsorolni őket XD
Balról jobbra fentről lefele:
Chihaya furu - Oe Kana-chan
One Piece - Ace
Magi - The Labyrinth of Magic - Ren Hakuryuu
Binan Koukou Chikyuu Bouei-bu Love! - Yufuin En
Ich XD
Pokemon - Glaceon
Magi - The Labyrinth of Magic - Agares
Hoozuki no Reitetsu - Hakutaku
Nurarihyon no Mago - Kurotabou

A GIMP és én...
A minap kaptam egy kihívást melyen 9 képet kellett volna szépen össze ollózni...
Háááát a végeredmény nem olyan szép mint szerettem volna, de így hétfőn reggel mit várnak az embertől? Hát tőlem ne sokat...
Körülbelül három órás küzdelem és némi fejvakargatás kétségbe esett nyávogás, és végül az üres lakás után itten van az első munkám...
Nem a legszebb mert nem sikerül kocka alakúra, és még csak a képek se egyforma méretűek... (~.~)
Na de az én alkotásaim... a ruhák is és a kép össze vagdalása is XD
Chihaya furu - Oe Kana-chan
One Piece - Ace
Magi - The Labyrinth of Magic - Ren Hakuryuu
Binan Koukou Chikyuu Bouei-bu Love! - Yufuin En
Ich XD
Pokemon - Glaceon
Magi - The Labyrinth of Magic - Agares
Hoozuki no Reitetsu - Hakutaku
Nurarihyon no Mago - Kurotabou
Háááát a végeredmény nem olyan szép mint szerettem volna, de így hétfőn reggel mit várnak az embertől? Hát tőlem ne sokat...
Körülbelül három órás küzdelem és némi fejvakargatás kétségbe esett nyávogás, és végül az üres lakás után itten van az első munkám...
Nem a legszebb mert nem sikerül kocka alakúra, és még csak a képek se egyforma méretűek... (~.~)
Na de az én alkotásaim... a ruhák is és a kép össze vagdalása is XD
Chihaya furu - Oe Kana-chan
One Piece - Ace
Magi - The Labyrinth of Magic - Ren Hakuryuu
Binan Koukou Chikyuu Bouei-bu Love! - Yufuin En
Ich XD
Pokemon - Glaceon
Magi - The Labyrinth of Magic - Agares
Hoozuki no Reitetsu - Hakutaku
Nurarihyon no Mago - Kurotabou
2015. augusztus 9., vasárnap
Itt a nyár!
El jutottam odáig hogy legyen egy kis nyári szünetem (^.^)
Most pedig készülődök egy fotózásra, ha minden jól megy akkor érkezni fog pár kép (^.^) Persze előtte még helyre kell pofozni a cuccom, hogy jó legyen legalább nagyjából.
Körbe nézek a szobámba és el szörnyedek, akkora a rumli... uhhh....
Nagy levegő neki kezdek a pakolásnak.
Tervek a nyár maradékára:
eljutni egy fotózásra...
Túl élni egy műtétet...
befejezni a ruhámat (amit még el se kezdtem.. XD )
Szóval most gőz erővel munkát kell találnom, hogy meg tudjam venni azt a fényképező gépet ahelyett, amit elhagytam.
A választás megtörtént, már csak a pénzt kell rá össze kuporgatni. (eddigi gyűjtési eredmény: 200ft, ennek a 100X-osa kellene csak XD)
Az SD kártya melyeken a képeim voltak szintén elhagyódott a géppel együtt... az is pótlandó.
Fejszámolást végzett akié volt eredetileg a gép és közölte laza 30e-ből megúszom az újra össze szedegetését a cuccoknak amik kellenének hozzá.
Most pedig irány harány Pécs és Párkány, ottan minden egyebet megtalálok, ami kis tétel.
Oh egyébként a terveim... nos.. kimarad két kisebb esemény az életemből úgy mint a cosplayesek a libegőn, és a Batarashi...
Sajnos nem sajnos a pénz máshova folyik be, amiből hosszabb távú dolog lesz.
Legközelebb csak az Őszi Con-on találkozunk.

2015. július 17., péntek
Tervek álmok
Most a nyári con-on feltöltődtem élményekkel és tervekkel telve érkeztem haza.
Lassan neki esek az új dolgok beszerzésének, csak munkát kell találnom, ami fizet is (^.^) mostani gyakorlati helyem egy kannyit sem ad... ez van, de legalább a papírom meg lesz a dolgokról....
Na de élmények majd nemsokára >>ITT<<
Most jöjjenek a tervek és álmok...
Több tervezett cosplayemhez találtam alap mintákat, és hatalmas segítségemnek is tudtam mutogatni mintákat...
Lassan tanulok rendesen varrni is... előbb utóbb csak sikerülni fog egy olyan ruhát össze állítanom ahol nem lesz olyan girbegurba a varrás mint a józan kígyó, és úgy fog állni ahogy kell neki.
Nevesítsük akkor a terveket
Lesz itt valami Kuroshitsuji, valami Pokémon, és még talán befigyel egy kis Ouran Highschool Host Club. Ugyan név szerint ez csak háromnak tűnik... de jóval több van itt a háttérben.
Nem szeretek remetéskedni, de most nagyon szeretnék meglepetést okozni.
Annyi mindent beterveztem, mint látjátok a CosPlay-tervek tele van mindenféle földi jóval...
Hogy ezekből hogy mint lesz nem tudom... de igyekszem... hisz most jön olyan is amire eddig még nem volt példa...
Lehet hogy megyek a Téli Conra... igen én XD
Meglepő mi?
Nos a lehetőség fenn áll, és kaptam egy olyan ajánlatot, amit nem lehet vissza utasítani, csoportos fellépés... még sose voltam színpadon, szóval reménykedem hogy jól fogok szerepelni... nagyon izgulok...
Következő évre is meg vannak a terveim... remélem sikerrel járok XD

Megjártam Jászberényt XD
Volt ugye egy nyeremény játékom és a győztest sajnos nem sikerült megtalálni Nyári Con-on, viszont felvettük a kapcsolatot, és eljuttattam hozzá a nyereményét.
Az út annyira nem volt fárasztó, csak 2 órát vonatoztam oda, meg vissza uszkve 220km... dolgos nap után, de megérte, mert nagyon örült neki :)
Itt a bizonyíték XD
Adrienn és a Kurotabous papi pálca, na meg a fagyi (^.^)
Kis segedelemmel le lettünk mi is fotózva, mivel volt szó róla hogy fél cp-ben leugrom és úgy adom át, hát nagyjából sikerült is, Ace kalpagja megint világot járt.
Remélem örül a tulaj XD
Megszenvedtem a pálcával, de nem lett olyan jó mint szerettem volna, de nem lett olyan rémes mint ahogy egy éjféli alkotástól várná az ember....
Egyébként így fest közelről:
Ahhoz képest, hogy kép nélkül és emlékezetből csináltam... hmm egész jó... Ráadásul a nagy se volt nálam... XD
Mindent egybe véve, büszke lehetek talán magamra, mert egész jól sikerült az ajándék. és még az utazást is élveztem (^.^)

Csak előre tovább
Nincs pihenés nincs megállás... csak előre tovább!
Minden Cosplayes társam épp a con fáradalmait piheni ki... valaki már rakja fel a következő projektjét...
Én meg már azon agyalok mikor fogok tudni anyagot venni hozzá, mert nem lesz rá időm szeptembertől.
Hogy miért?
Nagyon egyszerű okokból kifolyólag (^.^) iskola kezdődik, olyan félévvel, amit nem bukhatok el, mellette muszáj lesz dolgoznom, oh és szakdolgoztatott is meg kellene írnom (^.^) csak egy laza félév kezdődik!
Na de a sulit félre téve...
Közben már azon agyalok, hogy mivel lepjem meg a társaságot, mert a nyeremény játékom győztese igen is örült annak, amit készítettem (pedig nagyon féltem hogy nem fog...) De szóval Adrienn köszönöm a részvételt és gratulálok (^.^) még egyszer (^.^)
No de közelegnek azok a nyamvadt őszi napok...
Az őszi con-ra pedig több rucival is készülök.
Befejezem Glaceont és érkezik egy másik projekt is amihez babát próbálunk alkotni... jelenege szegényke még csak ilyen stádiumban van:
Viszont dolgozunk az ügyön... szerintem nagyon mutatós... de majd kiderül...
Ezzel kapcsolatban pedig kitaláltam, hogy ha meg lesz a baba akkor lehet, hogy a következő nyeremény játék, amit ki fogok írni körülbelül ha meg lesz a 200 követő, akkor azt hiszem... egy ilyen kis baba lesz a nyertes tulajdonában, azt hogy még hogy mint arra még nem jöttem rá... de majd kiderül... (^.^) annyira előre még nem látok... meg hát ahhoz még el köllene érni azt a bűvös 200-at (^.^)
Hogy a baba kit fog ábrázolni... no az majd még kiderül, de igyekszem az ügyön... már a fogaskerekek járnak...
Előre csak tovább!
Így ebben az évben még van néhány tervem amit még Augusztus végéig le kell tudnom olyan szintre, hogy mikor kezdődik az iskola szezon ne nagyon kelljen hozzá nyúlnom... számszerűsítve négy teljes cp várja az elkészülést.
Tervbe vételezés:
Befejezni Glaceont
Elkészülni az őszi con tervével és megvalósítani (szabás minta, meg egyébként a változások kitalálása)
Annyi tervem és álmomat szeretném megvalósítani... remélem sikerrel járok.
Lehet hogy lesz valami verseny is... de ez még annyira nem biztos... (teljesen ruhától függ a dolog...)
Jó pihit!
Irány harány, az az sietek mert vár az orvos (^.^) Legyetek rosszak és sok sok ötletet mindenkinek XD

2015. július 12., vasárnap
Készülödés a Conra...
Most volt az hogy betelt a poharam...
Azt hiszem beszüntetem a szeretet szolgálatot... két oldalról hallgatni az igét.. fúj...
Szóval kiakadtam... elég rendesen.
Nem baj... túl éltem...
A nyári Conra két cuccal készültem, mert sejtettem hogy nem fogom bírni a meleget, tavaly se bírtam.
Az egyik a Binan Koukou Chikyuu Bouei-bu Love! volt, Yufuin En karakterét próbáltam helyre rázni, reményeim szerint elég nagy sikerrel :)
A másik pedig Glaceon volt:
Nem volt teljes a cp... mert még pár apróság hiányzott hozzá, de egyébként igyekeztem helyre rakni, és szépen elkészíteni azt a keveset amit tudtam.
Élmény beszámoló >>ITT<< található :)
A kiakadás végeztével... jól szórakoztam :)

2015. június 8., hétfő
Memento
Vissza néztem a honnan is és hogyan indultunk képeket...
Az első Cosplayem 2013-ban ősszel készült, még alig valami pénzt ráfordítva tekintve, hogy nem volt munkám, és a tanulás is elvitt sokat.
Az első löketet a Cosplay irányába 2013 nyarán kaptam, mint segítő elmentem a nyári conra és arcot festettem. kaptunk vip belépőt nem kellett érte fizetnem. és a végéig ott maradhattam. A vetítésre beültem és a félhomályba valaki megkocogtatta a vállam. Kért tőlem egy szál cigit a fehér hajú valakicsoda. Nem volt rajtam szemüveg, nem láttam belőle semmit. Aztán ő felment a színpadra zászlót lengetni.
Végül gyalog haza kísértem. Megbeszéltük hogy majd beszélünk. Még aznap éjjel neki álltunk a fecsegésnek.
Ezek után magával ragadt az ár...
2013 Ősz : Magi: The labyrinth od magic - Ren Hakuryuu
2014 Ősz: Magi: The labyrinth od magic - Agares
2015 Tavasz: Chihayafuru - Kana-chan; Hoozuki - Hakutaku.
Végig nézve a sort...
Az első ruhámra szinte semmit nem költöttem hacsak nem nézzük, hogy akkor vettem varrógépet. és tanultam meg varrni.
A második cp-m már nagyobb falat volt... Ott a paróka nagyot dobott az egészen. Végül össze jött. Nagyonn boldog voltam vele, csak szörnyen meleg lett XD Nem baj, élvezet volt viselni és most is az.
Ace.... Ace egy isteni jel volt. Egyszerűen imádom azt az cp-t. Nem tudok vele betelni. (most épp alakformáláson vagyok, hogy ismételten fel tudjam venni csak még jobb képek készülhessenek.) Egyetlen hátránya az egésznek, hogy képtelen vagyok a hátamra egyedül felfesteni a fehér bajusz kalóz jelét.
Aztán jött 2014 ősze... és egy tévedés... Agares.. imádtam a kis flótást... de a cp-m nem sikerült a legjobban. A kiegészítők minden tök jó volt, csak én ne lettem volna a ruhában. Mondjuk talán ha msot sikerül elérnem azt amit szeretnék akkor lehet, hogy még azt a göncöt is megszeretem. Ki tudja...
2015ben nagyra törő lettem és 2 CP-vel készültem, Kana-chanba sokat öltem mégse lett olyan jó... bár sose varrtam még blézert vagy blúzt. A szoknya viszont nagyon tetszik :)
Mellé pedig megint kis költségvetésből kihoztam Hakutakut, aki szerintem sokkal jobb lett mint vártam. Megkedveltem a karaktert mire a bőrébe bújhattam, és mit nekem láz, fáradság. Elkészültem vele.
Valahogy végig nézve a sort... Amikor kevéskéből próbálom össze hozni sokkal jobban sikerül mint mikor sokat költök rá, valahogy akkor nem sikerül olyan jól mint szeretném.
Most jön 2015 nyár...
Már nem is az eredeti tervet követjük... Valami egészen más lesz. Ha kész lesz :)
Reméljük a legjobbat és készen leszünk :)

2014 Tavasz: Nurarihyon no Mago - Kurotabou
2014 Nyár: One Piece - Ace2014 Ősz: Magi: The labyrinth od magic - Agares

Elveszve...
Picit el vagyok veszve mostanában...
Tudom nem az én bejegyzésem vártátok... Hát drága Mizu most épp nem igen ér rá, és hiába rágom a fülét nem igen akarja hallani amit mondok XD
Végül este neki álltam rendbe szedni a facebookos oldalam... Nem sok sikerrel jártam csak leragadtam a képeknél... Nézegettem őket és rájöttem, hogy egyiken másikon látszik leginkább az "így készül" mappában, hogy mennyire meghajtom időnként a dolgokat és egyszerre több mindent is készítünk.
Aztán rájövök, hogy ténylegesen muszáj néha napok alatt behozni a lemaradást, mert nem mindig vagyok ott ahol a varrógép, és egyéb kellékeim vannak.
Az anyag beszerzés is akadozik, nem minden megy kút főből, ezért most még egyik ismerősöm és jó barátom segítségét is kell kérnem a ruhához hogy legalább úgy nézzen ki ahogy kell neki, és természetesen minden miattam áll, mert nálam vannak a ruhák. Úgy hogy most ketten is várnak a ruháikra, mert nyárra édes hármasban leszünk, hacsak a doki nem szól közbe. Bár a ruha attól még elkészül.
Ezek után áttértem két nagyon jó cosplayes oldalára, hát amit ott találtam eltátottam a szám. Piszok jól megcsinálták a ruháikat, kiegészítőiket, és a fellépésük. Tátottam kicsit a szám ott majd vissza tértem a saját kis világomba. Kicsit össze törve kicsit felvértezve a következő teendőimre.
Megnéztem a nyeremény játékot, kicsit el szontyolodtam hogy hiába tetszik a munkásságom száz fölötti embernek, amivel megköszönném azt csak pár ember érdekel. Nem baj van még idő, lehet hogy majd az utolsó pillanatban lendül be minden(^.^)
A két cosplayes hatására kicsit belendültem, aztán volt némi közjáték és a lendület törni látszik.
Épp össze készítem a hozzávalókat a következő menetre, most szabásmintákat fogok gyártani, egyiket a másik után. Aztán már csak anyagot kell majd vennem (^.^) Aztán jöhet a menet! (*.*)
Mostani nyári terveink még nincsenek kirakva, még a lemaradásom próbálom behozni.
Például fel se tűnt, hogy nem raktam ki Hakutakut a Hoozukiból... pedig dolgoztam vele rendesen... kis költségvetés volt tény és való, de elkészült és meglep, hogy még csak kép sincs a tervezett mappában róla.
Szóval az ilyen apró hiányosságokat fogom behozni nemsokára.
Szurkoljatok (^.-)

2015. március 29., vasárnap
Költségvetés
Lassan de biztosan jön a Con fenyegető árnya, nem is mondhatnám hogy nem időben kezdtem neki a munkának, mert már december óta szenvedek a cuccaimmal.
Hát néha ember tervez istenek végeznek... nem néha mindig!
A bezec résszel megszenvedtem (a blézerem még fele annyira sincs kész mint kellene!)
Viszont amit akartam!
Ímhol egy kis költségvetés, mert néha ez is kell :)
Vasárnapi göncöm:
Blézer anyag: 980
Blézer bélés: 200
gallérba merevítés: 150
Blúz anyag. 1300
szoknya anyag: 4000
szoknya merevítés: 300
Egység ár forintban kifejezve.... jesszusom agyamra ment a suli... ilyen szövegeket levágni...
Elvertem rá az ösztöndíjamat amit a TDK-mért kaptam
Ahogy állok a göncel:
A Blúz készen van csak gombokat kell rá varrni (^.^) ( a hozzá tartozó masni is kész van XD )
A Blézer félkész gombok és az ujjai nincsenek még elfogadható állapotban.
A szoknya... még az ablakban...
(egyéb kiegészítők köszönik el vannak)
Szombati cuccom:
Eredetileg kaptam volna egy ruhát, mert akié volt kivállasodott belőle nekem csak méretre kellett volna igazítanom... hát nem jött össze a varázslat, még nem kaptam meg sajnos. Bár még reménykedem hogy megkapom, mert azért szép gönc az és majd máskor mikor nem lesz végkép pénzem akkor lesz mit felvennem. (bár reménykedem benne hogy erre a Conra megkapom)
A B terv:
Tündi kitalálta, hogy akkor most legyünk jók és mókoljuk össze a dolgainkat, bele zúgott egy sztoriba és abban van egy karakter, aki nekem pont jó lesz. Hát kaptam egy képet és egy nevet.
Hirtelen felindulásból nyakamba vettem a várost és megvettem az anyagot hozzá.
ruha anyag: 980
kiegészítő madzag: 70
textil filcek: 1500
egyéb kiegészítő anyag ár meg nincs mert azt találtam otthon.
Ez az össze költsége, de nem minden textilfilcet ehhez a cucchoz vettem, csak francnak van kedve kiszámolgatni melyik hova való.
Szóval a szombati cuccom már nagyjából kész, csak a bakancsomat kell kitalálni hogyan legyen... lehet cipőre lesz rá építve a dolog... mert itthon nincs bakancs és nem is kell olyan magas, meg ahogy néztem, ez inkább olyan... hüm... gumicsizmaszerűség legalábbis kép alapján. Már fejben elkezdtem kidolgozni a dolgokat.
Szóval így hirtelen itt áll a bál, képek készültek a menetből, majd valamikor fel is kerülnek, de most lusta és beteg ditnó vagyok úgy hogy nem lesz.

2015. március 1., vasárnap
Alakul a molekula
Készülök a tavaszi Conra... Nem tudom hogy végül is ki fogok tudni menni...
De Ne ezen keseregjünk most hanem nézzük az előkészületeket XD
Először is az Anime amiből készülök vasárnapra a Chihaya Furu címre hallgat... és egy nagyon érdekes játékot játszanak benne. A száz vers játékát. ehhez készítettem egy könyvecskét, benne sok minden érdekességgel, és a száz vers lefordításával... Melyben nagyon sokat segített csoportelsőm, ö ért ugyul én nem (*.*)
Végül így néz ki belülről:
Aztán megérkezett a várva várt parókám, az egyik a tavaszi a másik az őszi projekthez XD Előre gondolkodás :)
Ilyen lett a séróm :)
Fel is próbáltam és a beállítással is bíbelődtem kicsit XD
Elfunnyval el mentem anyagot nézni, sikerült találni nem is olyan rossz anyagot, sajnos nálam nem volt kp de nála volt, így megegyeztünk és Megvette nekem, későbbiekben pedig át utaltam az árát a dolognak (^.^)
Aztán Elfuni és Ororin elemntek hétvégét ünnepelni együtt én meg haza mentem a kis anyagjaimmal...
Végül M-mel is el mentünk még aznap vásárolni, így lett két szép spulni cérnám is.
Végül sokáig ott volt a szekrényen, aztán csak előszedtem és szabásra került a sor...
Nagyon sokáig nem mertem össze varrni, mert féltem hogy milyen lesz ha kész lesz... végül is így néz ki össze tűzve:
Aztán az egészet bele raktam a szatyorba, hogy Gézukával együtt vissza menjen a helyére...
Végül csak neki estem és össze varrtam a nagyját (Természetesen mikor máskor jutott el a tudatomig hogy nincs meg minden akkor biza ki kell ugrani és neki kell állni kunyerálni némi aprót, hogy meg vehessek mindent ami még hiányzik...)
A gallér résszel megszenvedtem... de megérte, egész jól fest így a dolog már
Aztán jött egy próba... és igen itt van a híres hírhedt Gézuka... Aki pofára esett egyik este valamiért és reggel a földön fetrengve találtam rá.
Meguntam hogy dülöngél... Ráragasztottam a székre...
Gézuka négy lábra állt.
Megint utazott a blézer, immár vasalva kicsit, de még mindig elég toprongyosan.
Közben át ugrott uncsi tesóm, és neki is elkezdtük a projektjét hogy haladjunk azzal is.
És tegnap eljutottam az utolsó előtti fázisba, neki álltam a blúznak.
Elmélyült munka folyt este, és végre úgy érzem haladtam... de itt is megint mi a buktató? Hát persze hogy a gallér XD Össze kell szednem azt a papírt amin az utasítások állnak :)
A fotósom humoros hangulatában volt... A legfurább beállítás amit valaha láttam :)
Végül Gézuka is felpróbálta :)
Szerintem jól áll neki, de remélem rajtam majd jobban fog állni XD
Még az újakat is sikerült meg mokolnom :)
Szóval azt hiszem jó hónapot zártam le... Egész jól állok ahhoz képest hogy mennyire nincs semmire időm :)
Természetesen mindemellett neki álltam még pár projektnek, amik közt van egy titkos is :)
Közben dolgozunk Mizu cuccain is, csak ő még nem igen akaródzik posztolni ide, de majd megint rá szólok :)
Szóval alakul a molekula, és majd egyszer csak eljutok a szombati ruhámért is :)

2015. január 29., csütörtök
Pareszok csapó 2
végre megrendeltem a következő parókáimat, mert abból sosem elég, ha kicsit megvágod őket, akkor változnak a drágák, és nem lehet vissza csinálni XD
Ma hozta őket a postás néni, nagyon rendes volt kétszer is kopogott hogy tudja jövök e... ágyból másztam ki szóval XD Megérte itthon maradni.
Úgy hogy a második kör ami ide érkezett:
A két kis világjáró egészen Hongkongtól érkeztek ide :)
Használati utmutató a csomag címzéshez nekem tetszik XD ötletes megoldás XD
Végül ahogy húzom ki belőle ami jött XD
Olyan szép színe van XD
Aztán csak felpróbáltam, elvégre jött akkor próba cseresznye XD
Boldog tulaj vagyok, ráadásnak meg kaptam a hírt hogy még egy csomagom érkezett de ez most nem hozzám hanem a megrendelőjéhez érkezett. de meg van az is XD

2015. január 16., péntek
Kontaktlencsék
Megjöttek a Kontaktlencsék!!!
Kettőt rendeltem több különböző karakterhez és naaagyon boldog vagyok velük :)
Itten vannak a képek amiket össze ökörködtem velük :)
Mikor megkaptam első kép a két lencséről ( a pirosban jöttem haza és csak egy szemembe mertem berakni a jobboldaliba XD )
Aztán végül csináltam egy éles képet is :) (háttereket nem nézni... szörnyű némelyik xD)
kis közeli
Szilveszterkor is felpróbáltam őket ezen az egy képen látszanak xD
Mikor mind két pirosat beraktam... vakunál így festenek xD
A kék vakunál messziről... fura mert így képen szürkének néz ki... pedig ez kék..
Nya az eredeti szemszínem normál fénynél :)
A piroska szép színű és nagyon durva mikor nem látok vele (igazából itt hunyorogni akartam mert majdnem szembe vakuzott a gép XD )
próbáltam közelebb menni és hogy jól látható legyen... de az lett belőle hogy látszik a rumlim..és még fancsali fejet is vágok...
és ime a kék! (vakuval XD, ja nem. csak vége kisütött a nap és persze a szemembe xD )
Szép a kék... nekem tetszik, csak a szememnek nem tetszik hogy még közben süt a nap is bele
próbálkozom, nem tudom hogy látszik valami a képből....
most már hülyülök... imádom ezt a kéket!
mikor már végkép nem tudok mit kezdeni magammal xD
tükörrel hülyülés... kukucs és rémüldözés
még egy kis rémüldözés
Már a fényképezőgéppel is modellezek,... csak így nem látszik a szemem...
Na még egy örült közeli...
kétségbe esve...
vigyoriii
felvettem a szemüvegem és még így is tök jól néz ki...
És rájöttem valamire... ha meglátod alul a kékben azt a fehér sávot rájössz.... elcsúszott a lencse... nem kicsit... nagy rám a lencse! Nem csak a fejem kicsi de még a szemem is,,,
itt még jobban látszik mert már kivettem a másik lencsét szóval (a képen balra) látszik az eredeti szemem és a lencsés sokkal nagyobb XD
Tanulság!
A kék lencsémet imádom XD (egyébként Nudy -Blue) és kicsi a szemem hozzá.
A poros lencsém viszket kicsit majd meg kell jobban tisztogatnom egyébként (Crystal - Red) irtó sármos XD Nekem nagyon begyerés a dolog :)
Valamint egy kis jó hír:
Megrendeltem a tavaszi cp-mhez a pareszokat nagyon szépek lesznek csak majd igazítani kell rajtuk... és lesz egy két újdonságom is :) Aminek nagyon fogok örülni ha megérkeznek :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)